Rólunk

A Mossbau Kft. 2020-ban jött létre családi vállalkozásként. Fiatal, lendületes párként egyetértésben, együtt irányítjuk a vállalkozást, ami által több magasan képzett állandó munkatársunk mellett számos megfelelő kompetenciával és gyakorlattal rendelkező alvállalkozónk számára biztosítunk munkát. Folyamatosan törekszünk a precíz, szabályszerű munkavégzésre. Ennek folytán vállalkozásunk 2022 óta megfelel az ISO 9001-es tanusítványnak, 2023-ban pedig elnyerte az AA+ minősítést is. Számos sikeresen átadott munkát tudhatunk magunk mögött, melyekre büszkén tekintünk vissza.

Bízunk benne, hogy a közeljövőben Önt is elégedett ügyfeleink között tudhatjuk!

Moharos Dániel, Tulajdonos, cégvezető

„Az üzleti életben és az építőiparban megszerzett tapasztalatom alapján írányítom a céget. Törekszem a precizitásra, célom mindig a hosszú távú együttműködés, amit az ügyfeleink elégedettségével érek el.”

Regényi Viktória, Ügyvezető

„A női kreativitás és szépérzék elengedhetetlen egy cég mindennapjaiban. Ezek a Mossbau Kft-ben végzett munkám alapkövei, nélkülözhetetlenek irodavezetői feladataim elvégzéséhez. Elkötelezett vagyok a cég sikere iránt.”

Rólunk

A Mossbau Kft. 2020-ban jött létre családi vállalkozásként. Fiatal, lendületes párként egyetértésben, együtt irányítjuk a vállalkozást, ami által több állandó munkatársunk mellett számos alvállalkozónk számára biztosítunk munkát. Folyamatosan törekszünk a precíz, szabályszerű munkavégzésre. Ennek folytán vállalkozásunk 2022 óta megfelel az ISO 9001-es tanusítványnak, 2023-ban pedig elnyerte az AA+ minősítést is. Számos sikeresen átadott munkát tudhatunk magunk mögött, melyekre büszkén tekintünk vissza.

Bízunk benne, hogy a közeljövőben Önt is elégedett ügyfeleink között tudhatjuk!

Moharos Dániel, Tulajdonos, cégvezető

„Az üzleti életben és az építőiparban megszerzett tapasztalatom alapján írányítom a céget. Törekszem a precizitásra, célom mindig a hosszú távú együttműködés, amit az ügyfeleink elégedettségével érek el.”

Regényi Viktória, Ügyvezető

„A női kreativitás és szépérzék elengedhetetlen egy cég mindennapjaiban. Ezek a Mossbau Kft-ben végzett munkám alapkövei, nélkülözhetetlenek irodavezetői feladataim elvégzéséhez. Elkötelezett vagyok a cég sikere iránt.”

Amire büszkék vagyunk

MOSSBAU Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság

7622 Pécs, Nyírfa utca 26.

Cégjegyzékszám: 02-09-085197

Bankszámlaszám: 11747006-27258378

Adószám: 27993433-2-02

Moharos Dániel

+36/20-574-5000