A MOSSBAU Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2020. év közepén alakult az ország egész területén gépi földmunkák komplett kivitelezésére. A cég, a tulajdonos és munkatársai szakmai ismereteire támaszkodva az alapítást követően gyors fejlődésen ment keresztül. A vállalkozás 2 fős létszámmal indult 2020-ban, jelenleg az alkalmazotti létszám már 6 fő.
A MOSSBAU Kft. szakmai igazgatója és humánerőforrása több mint 5 éves szakmai múlttal, tapasztalattal és gyakorlattal rendelkezik. A szolgáltatásaink kiterjednek az ország egész területére. Megalakulásunk óta nagy hangsúlyt fektetünk a szakmai képzésekre, ennek megfelelően munkánkat a Megbízó igényeinek eleget téve magas színvonalon látjuk el, tevékenységünket szakértelem, megbízhatóság és törvényesség jellemzi. A munkavégzés során dolgozóink tudomására jutó információkat bizalmasan kezeljük, azokkal kapcsolatban teljes titoktartási kötelezettséget vállalunk. Munkánkat a Polgári Törvénykönyvben előírtak alapján, a mindenkor érvényben lévő jogszabályok szerint végezzük. A működéshez szükséges jogszabályi feltételeknek és a PTK-ban előírtaknak maradéktalanul megfelelünk. Célként tűztük ki, hogy az elmúlt időszakban megvalósult beruházások, a megnövekedett megrendelések számára való tekintettel, a szükséges erőforrás biztosítása mellett vállaljuk továbbra is teljességgel és kellő nyugalommal az elvárt minőségi és mennyiségi követelmények teljesítését, illetve a kitűzött határidők betartását.
Cégünk nagy hangsúlyt fektet a képzett munkaerő foglalkoztatására, ezért több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező gépkezelők alkalmazása mellett, már szakmai és pénzügyi vezetőt is alkalmazunk.
Az induló és tervezett projekteknek megfelelően folyamatosan fejlesztjük, és bővítjük meglévő eszköz állományunkat.
Cégünk jelenlegi gépállományát Kotrógépek (1-18 tonna), JCB és CAT kombi rakodók, Billencs teherautók (3,5-18 tonna) és TAKEUCHI kompakt rakodók adják.
Mindennemű gépi földmunkát el tudunk végezni, közmű építését, települési vízelvezető építéséhez, különböző útmunkákhoz stb. kapcsolódó árokásást, a különböző építmények építéséhez kapcsolódó árokásást, a földterület-helyreállító munkákat, talajkitermelést, rézsűzést, vízelvezető árok ásását, épületek bontását, útépítést, kerékpárút és járdák építését, nyomvonal tervezést és ásást.
Továbbá a Takeuchi Grader adapterrel és a Leica 2D Dual Laser gépvezérlés segítségével, tipikusan olyan munkák végezhetők el, ahol síkok kialakítása a cél. Ez lehet vízszintes vagy akár hossz és/vagy keresztirányú dőléssel rendelkező felület. Tipikus felhasználási területek például: parkolók, csarnokalapok, tereprendezés, sportpályák. A magassági referenciát egy forgólézer biztosítja. A műszer által létrehozott végtelen síkot másolja a gép és ehhez képest lehet magassági eltolásokat alkalmazni. A szerelékbe (gyárilag) telepített hidraulika rendszer segítségével, a kés magassági vezérlését, a gépvezérlés rendszer végzi, teljesen automatikusan.
Az épületekben, lakásokban a nedves falak sok kellemetlenséget okoznak. Romlik az épület hőszigetelő képessége, növekszik a fűtés energiaigénye, valamint a felújítások, tatarozások gyakorisága, s csökkenhet az ingatlan forgalmi értéke is. Fontos leszögezni, hogy egy épületet elsősorban három irányból érhet víz: egyrészt alulról, a talaj felől, másrészt a talajszint felett, a falakban felfelé áramló víz által, valamint felülről, a tető irányából. Az utólagos vízszigetelés komoly szakértelmet megkövetelő munka, ahol döntő jelentősége van a lehető legkörültekintőbb kivitelezésnek. Az alábbiakban az alapozás szigetelésmódjait, emellett az épületek alapjának és falainak utólagos vízszigetelési megoldásait járjuk körül. Az utólagos vízszigeteléstől sokan azért ódzkodnak, mert piszokkal, nagy felfordulással jár, s költséges eljárás. Ha azonban a problémától véglegesen meg akarunk szabadulni, nincs más lehetőség, hiszen a gyakori festés sem segít, rövid időn belül újra átnedvesedik a fal, megjelenhet a penész, a kellemetlen dohos szag.
1. Fal mellett kiássuk alapig.
2. Fal letisztítása.
3. Ha nem sima a felület akkor érdemes kiegyenlíteni akár vakoló habarccsal.
4. Akkor jöhet Bitumenes vastaglemez.
5. Dörkenlemez.
6. Geotextil.
7. Vízelvezető drénlemez vagy kavicságy ami elvezeti a vizet.
8. Visszatemetés közben tömörítjük a földet.
9. Legvégén természetesen tereprendezünk.
A gép tömege: 3915 kg
Hasznos teher: 955kg
Felszereltség: Klíma, Kamera, High flow, Gyorscserélő, Gps nyomkövetés
Standard 1680 mm széles rakodó kanállal, raklapvillával, központi zsírzó rendszerrel.
1 m³ kanál – raklapvilla
MOSSBAU Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
7622 Pécs, Nyírfa utca 26.
Cégjegyzékszám: 02-09-085197
Bankszámlaszám: 11747006-27258378
Adószám: 27993433-2-02
Moharos Dániel